Az előkészítő óra elsődleges célja az útvonaltervben szereplő településekhez kapcsolódó irodalmi, történelmi vonatkozások és földrajzi elhelyezkedés megismerése, valamint az utazó tanulók érdeklődésének felkeltése volt. Az előkészítő órán a következő tartalmi elemek jelentek meg:
– A Magyarország határain túl élő magyarsággal kapcsolatos történelmi ismeretek,
– a meglátogatni tervezett települések, különösen Gyulafehérvár, Nagyvárad és Nagyszalonta magyarságának története, jelene, az összlakosság etnikai összetétele,
– a kirándulás részletes programja,
– az elvárt viselkedési szabályok, a buszos utazás etikai kódexe.
Az oktatási módszerek közül a tanári előadás és a tanulói prezentáció szerepelt hangsúlyosan. Előzetesen elosztottuk a tanulók között, hogy ki melyik településhez kapcsolódóan készül. A diákok párban készítették el a bemutatóikat, melyeket az előkészítő órán, majd az adott helyszíneken is elmondtak.
2024. június 10-én, hétfőn reggel 7 óra után 10 perccel elindultunk öt napos Határtalanul utazásunkra a magyar történelem és irodalom „legendái” (Kőmíves Kelemen, Hunyadi János, Hunyadi Mátyás, Szent László, Petőfi Sándor, Arany János, Ady Endre) nyomán. A határátlépés zökkenömentes és gyors volt, így ezen a napon remekül tudtuk tartani az időtervet. Először (néhányan a tér-, illetve tömegiszonyunkat leküzdve) felvonóval felmentünk a dévai várba, ott a kijelölt tanulók ismertették a várral kapcsolatos tudnivalókat. Tulajdonképpen már itt ezen az első állomáson érezhető volt, hogy a gyerekek másként viselkednek, mint otthon. Inkább bátorították, segítették egymást félelmeik leküzdésében.
A vajdahunyadi vár bejáratánál ismét két tanuló mesélt a várról, majd az épületet kisebb csoportokba rendeződve járták végig. A gyülekezőnél elmesélték, kinek mi tetszett a legjobban. A várlátogatás után a gyerekek kérték, hogy sétáljunk le a patakpartra is, a természetbe. Ez meg is történt, sok szép fénykép (mostanra néhányuk már Facebook borítókép vagy profilkép) készült ezen a csodálatos helyen. Gyulafehérvárra a tervezettnél kicsit korábban érkeztünk, de így volt idejük a gyerekeknek vacsora előtt egy kicsit kifújni magukat. A szálláshely maga lenyűgözte tanítványaimat. A takaródó első este még kicsit nehezen ment, annyira fel voltak pörögve az élményektől és az új helyzettől. Este, vacsora után még tettünk egy nagy sétát a városban, előtte két fiú mesélt a város történelmi jelentőségéről.
Másnap, a közösen elfogyasztott pazar reggeli után elindultunk Segesvárra. Indulás előtt mindenki készített magának szendvicseket, pakolt a hátizsákjába vizet, gyümölcsöt, mert tudták, hogy vacsoráig önellátásra kell felkészülniük. Az út Segesvárra kimerítően hosszúnak bizonyult és tulajdonképpen először hiábavalónak is tűnt, mert az óratoronyba nem volt értelme befizetni a belépőt, mivel a kilátó szintig nem lehetett felmenni. Éppen felújítás volt. Itt két kislány az óratorony árnyékában állva mesélt a tanulmányaikból már jól ismert településről. Az óváros épületei, a vásárlási lehetőség némileg kárpótolták a gyereket, de azért mindenki kicsit lógó orral bandukolt. Ekkor döntöttünk úgy kollégámmal, hogy felmegyünk a hegyi templomba. Ez jó ötletnek bizonyult, mert egyrészt az alattunk elterülő város látványa, az angol nyelvű idegenvezetés, majd visszafelé a diáklépcső mind-mind nagy élmény volt számunkra. A hazafelé úton, Gyulafehérvárhoz meglehetősen közel, Vajasd határában látogatást tettünk egy juhokat tartó gazdaságban. A busz, a terep miatt, nem tudott elvinni minket a helyszínre, így gyalogosan közelítettük meg a célállomást. Segítőnk Farkas Attila volt. Ő segített
megszervezni ezt a programot. Megnéztük, hogyan fejik a birkákat, simogattunk csacsit, megnéztük a terelőkutyákat „munka” közben és sétáltunk a szétázott legelőn. Ember által gyéren lakott terepre keveredtünk. Vendéglátóink pillanatok alatt tetőt, azaz sátrat varázsoltak a fejünk fölé a puszta közepén. Vendégül láttak minket juhtejből készült sajtokkal, kolbásszal, szalonnával, újhagymával és igazi kovászos kenyérrel. Annak ellenére, hogy falusi gyerekek vettek részt ezen a programon, és láttak már közelről juhokat, mégis újszerű volt nekik ez a helyszín és jóleső a szívélyes, gondoskodó vendéglátás. Este a szálláshely nagytermében az Aranyosszéki és Alsó-Fehér Vármegyei Huszár és Honfoglaló Hagyományőrző Egyesület képviseletében 3 fő, köztük Farkas Attila az RMDSZ (Romániai Magyar Demokrata Szövetség) tanácsosa tartott nekünk bemutatót a honfoglaló magyarok életmódjáról, ruházatáról, fegyvereiről, étkezési szokásairól. Ezt követően a huszárok öltözékét és történelmi szerepét mutatták be nekünk.
Szerda reggel időben keltünk és már reggeli előtt lehordtunk a csomagjainkat a buszhoz. Most nem készítettünk szendvicseket, napközben májkrémet, kenyeret, croissant, müzliszeletet, gyümölcsöt eszegettek a gyerekek. Reggeli után elindultunk a legtöbb buszozást tartogató utunkra. A Tordai sóbányába 10 órára volt időpontunk. A magyar nyelvű idegenvezetés érdekes és interaktív volt, a gyerekek figyelmesen hallgatták. Nagyon nyitottak voltak a 13 emeletnyi lépcsőzésre is. Közösen felültünk az óriáskerékre, majd elindultunk koszorúzni Petőfi és családja szobrához. Petőfiről egy fiú és egy lány tartott rövid ismertetőt, majd a helyi lelkész rögtönzött idegenvezetést tartott nekünk. A Tordai-hasadék bejáratánál 2 lány mesélt a hasadék keletkezésének legendájáról, majd nekivágtunk a sétának. Az utólagos visszajelzések alapján talán ez volt a gyerekek által legkedveltebb helyszín, programpont. Ekkor mi pedagógusok már tudtuk, hogy ki kell hagynunk Kolozsvárt, így kényelmes tempóban jártuk végig a hasadék útvonalát, időt hagyva a nézelődésre, fotók készítésére is. Szerdai végcélunkra, Nagyváradra este érkeztünk. Itt is gyönyörű szobák és nagyon finom étel fogadott bennünket. A szállásadó figyelmes és maximálisan segítőkész volt.
Csütörtökön a reggelinél számolt be Kolozsvárról egy fiú és egy lány, majd Nagyvárad bemutatása következett 2 fiú által. Egy egész napot töltöttünk Nagyváradon, Szent László és Ady Endre városában kirándulásunk negyedik napján. A lépésszámlálók tanúbizonysága szerint huszonötezernél is többet léptünk aznap. Gyalog jártuk be a várost. Elmentünk a várba, ahol igen változatos, a gyerekeket is érdeklő, sokszor interaktív kiállításokat tekintettünk meg. Számomra hatalmas élmény volt itt megfigyelni, hogy tanítványaimat mi érdekli, mi köti le a figyelmüket. Volt, akit az idegen nyelvi érdeklődése miatt a román feliratok és azok értelmezése hozott lázba, mások a festmények aprólékos boncolgatásába kezdtek és én elképedve vettem észre, hogy az egyik fiúnak milyen szerteágazó tudás a van a görög mitológia terén. A fegyvereket bemutató rész itt is sikert aratott, főleg, hogy kézbe vehették némelyiket. A 7 törpe részleg, a régi iskolapadok és taneszközök, valamint a bakelitlemezekkel díszített diszkóterem, a régi Skoda stb. is lelkesedést váltott ki a tanulókból. A várlátogatást követően visszamentünk a szálláshelyre. Ott a teraszon kényelmesen elfogyasztottuk hideg ebédünket a még itthon megvásárolt élelmiszereket felhasználva. Csak kenyeret kellett a helyszínen beszerezni. Rövid pihenés után folytattuk városnéző körutunkat. A városháza tornyából, madártávlatból is megnéztük a várost, majd elsétáltunk a Nagyváradi Római Katolikus Székesegyházhoz is. A gyerekeket lenyűgözte a hatalmas barokk templom, annak díszítettsége, a márványborítású falak, a freskók.
Péntek reggel bepakoltunk a buszba és elindultunk Nagyszalontára, Határtalanul kirándulásunk utolsó helyszínére. Ezt megelőzően a reggelinél 2 fiú beszélt Nagyszalontáról és Arany Jánosról. Ebédig közös programon vettünk részt a Bonitas Speciális Oktatási Központ diákjaival és pedagógusaival. A nagyszalontai kollégák nyíltan beszéltek tanítványaik problémáiról, az erőfeszítésekről, az elért eredményekről, az esetleges kudarcokról. Ebbe a speciális iskolába 46 különböző életkorú gyermek jár, akik tanulási zavarral, tanulási nehézséggel, esetleg akadályozottsággal küzdenek, illetve van
közöttük testi fogyatékos, autista és egyéb mentális zavarokkal küzdő gyermek is. Az ottani szervező pedagógussal messengeren keresztül tartottam a kapcsolatot és így szerveztük meg a közös programot. Az ottani gyerekek egy kis néptáncos műsorral kedveskedtek nekünk, amibe a végén mi is be tudtunk kapcsolódni. Az üllésiek kézműveskedéssel készültek. Kalocsai mintával díszített szívecske formájú, levendulás illatzsákot varrtunk közösen. Jó volt látni, hogy diákjaim milyen nyitottak és segítőkészek voltak, ugyanakkor a szalontai gyerekek is el tudták fogadni a segítséget a nélkül, hogy kevesebbnek érezték volna magukat. Ezt a kézműves tevékenységet közös sportverseny követte. Három csapatban versenyeztünk. Minden csapatban voltak sérült diákok is. Itt az elfogadásnak és a segítőkészségnek igen nagy szerep jutott. Tanítványaim e téren is igen jól vizsgáztak. Belátták, hogy mennyire fontos mindenkinek a pozitív megerősítés, a sikerélmény.
Ebéd után, a kirándulás zárásaként tettünk egy sétát a városban, majd a Csonkatoronyban ért véget ez a csodálatos 5 nap. Az idegenvezető profizmusát igazolja az a tény, hogy a gyerekek érdeklődését még ekkor is fel tudta kelteni. Olyan ügyesen bevonta őket a tematikába (Arany János élete, munkásság), hogy a gyereke saját fáradtságukról megfeledkezve járták végig a kiállítótermeket és próbálták ki az interaktív feladatokat. A torony bejáratánál egy újabb koszorút helyeztünk el, tulajdonképpen lezárva ezzel az 5 csodás napot.