„A zene mindenkié!”


A Fontos Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola dolgozói és Szülői Munkaközössége „A zene mindenkié!” mottóval rendezte meg a 29. alapítványi estjét. 

A bál bevételét a Dorozsmai úti és a Radnai utcai iskola játékparkjainak és az iskolák sporteszközállományának bővítésére, valamint a tanulók szabadidős tevékenységének és sportolási lehetőségeinek javítására fordítjuk. A tervezés, a munka folyamatának iskolánk diákjai is részesei voltak, az 1-3. osztályos tanulók tablókat készítettek a zenéről, a 4. osztályosok a báli táncra készültek, a felsős osztályok a báli előkészületi munkálatokban vettek részt.

A zene világa az alapítványi est díszítésében és a műsorszámaiban is megjelent. A Szülői Munkaközösség tagjai, a 8. osztályos szülők, iskolánk pedagógusai és diákjai Czékus-Deme Zita és Zoltánfi Mária vezetésével megtervezték, megalkották a bálterem arculatát, a témához és a hangulathoz illő dekorációt. 

A szülők és a pedagógusok táncát Gyöngyösiné Simon Mariann, Péterné Juhari Ágota és Tóth Tímea koreografálták és tanították be, a zenei anyagot Megyeri Péter készítette el. A 4. osztályosok műsorát Lajkóné Tari Ágnes és Tóth Ágnes koordinálta. Gábor Violetta tanította be a gimnasztikás tanulók bemutatóját.

Az est fénypontja a 8. osztályosok báli nyitótánca volt, a koreográfiát összeállította és betanította Ótott Zsolt.

Ez évi bálunkon a zenét DJ Belecz és Dr. Agócs szolgáltatta. A finom vacsorát a Bali 23 étterem biztosította, a süteményeket Bozsákné Erzsike néni készítette. A büfét az On-Off Kft. üzemeltette Zádori Zsuzsanna vezetésével. A bál videofelvételét, a báli fényképeket Megyeri Péter készítette. 

Köszönjük a bálon résztvevő vendégeinknek a részvételt, a jó hangulatot, a támogatást, minden segítőnek a rendezvény sikere érdekében végzett munkáját. Köszönjük a Szülői Munkaközösség elnökének, Gyöngyösiné Simon Mariann-nak kiváló szervezőmunkáját. Köszönjük a Déryné Művelődési Ház és Könyvtár dolgozóinak, hogy minden évben biztosítják a bál helyszínét, és tanácsaikkal, munkájukkal segítik a bál létrejöttét.

 Köszönjük a cégek, a vállalkozók, a magánszemélyek anyagi áldozatvállalását; a szülők és a pedagógusok munkáját. Az alapítványi estet támogatták és segítették: 

AG Foods Hungary Kft.

Bahamas Nagykereskedelem

Bálintné Dékány Mónika

Balogh Márta

Barakonyi Tamás

Baranyi László és családja

Barna Dánielné

Benedek Attila

Berta Gábor – Leitl Furniere

Bezdány Zoltánné

Bigors Istvánné

Borbély József és családja

Bozsó Edina

Bozsó Kornél és családja

Coop Szeged Zrt.

Czékus Péter és családja

Csordás Zoltán

Csóti Vilmosné

Csóti Zsófia és családja

DANKÓ-VILL Kft.

Dél-gasztro Kft.

Deméné Gyuris Margit

Déryné Művelődési Ház és Könyvtár munkatársai

Dobi Zsolt és családja

dr. Hódi Krisztina

Dr. Nyáriné Tajti Anna

Dr. Országh Orsolya

Dudás Alexandra – Beauty Bar

Dudás Zsolt és családja

Erdélyiné Dudás Anita

Farkas Milán és családja

Farkasné Balogh Zsanett és családja

Felhő András

Fodor Ferenc és családja

F-Z Team Kft.

Gárgyánné Gyóni Anita

GEKO 2002 Kft. – Bordány Gazdabolt

Gyöngyösi Csaba és családja

Gyuris Ágota

Gyuris Krisztián és családja

Gyuris Mihály

Hajnal János és Lábas Kata

Hódi Zoltán

Hódi Zoltán János és családja

Horváthné Farkas Jolán

ifj. Szabó Ferenc és családja

Jójárt Tibor

Juhász Attila és családja

Juhászné Fancsali Tímea

Kéfer Andrea

Kéfer Erika

Kékes-Szabó Anita és családja

Kiss Tímea és családja

Kissné Sós Alexandra és családja

Kocsis Beáta és családja

Kocsis Zoltán és Kocsisné Hecskó Ágnes

Kovács Andrea

Kovács Tamás

Kun Tamás és családja

Lajkó Laura

Lajkó Zoltán és családja

Lajkó Zsolt és családja

Lajkóné Tari Ágnes és családja

Lászlóné Tanács Edina

Lukács Kitti

Magyarné Börcsök Ibolya

MAR-MON Bt.

Maróti Levente és családja

Maróti Zoltán és családja

Marótiné Hunyadvári Zita

Megálló kávézó

Megyeri Lajos és Megyeriné Kánya Edit

Megyeri Péter

Mészáros Marcell

Mészáros Tamás és családja

Mihálffy Béla és családja

Miksi Péter és Miksi Lolita

Molnár Dolli Katalin

Nagy Attila Gyula és családja

Nagy Gábor és családja

Nagy László

Nagymihály Róbert

Nagyné Móra Gabriella és családja

Nagyné Veres Zsuzsanna és családja

Német Tibor és családja

Ocskó Annamária

Ótott Zsolt és családja

Peták Lajos és családja

Péter Mihály és családja

Rádóczi Lajos és Ambrus Erzsébet

Ráczné Budai Márta

Sáriné Módra Mária

Sárközi Emília

Sebőkné Császár Anikó

Seres Attila

Seresné Ritter Rita és családja

Simon Sándor

Simon Zsolt

Strausz Ferenc és családja

Szabó Józsefné

Szekeres Katalin

Szilvia butik

Szolnoki Elvira

Szolnoki Tünde

Sztarek-Bendesi Ágnes és családja

Szunyog Csaba és családja

Szűcs Péterné és családja

Takács Gábor és családja

Tanács Ágota – Pellegrin Kft.

Tandari László és családja

Tarsoly Edéné

Tasi Zoltánné

Tóth Ágnes

Tóth Horgosi László és családja

Tóth Krisztina és családja

Tóth László és családja

Tóth Tímea

Tóthné Bóka Gizella

Tóthné Ördögh Anita

Tóth-Varga Györgyi és családja

Törzsök József és családja

Traktor

Turányi Andrea

Üllési Írói Klub

Üllési Önkormányzati Konyha

Varga pékség

Vass Amarilla

Vass Edit és családja

Vass Erik

Vass István

Vass Katalin

VÉSZ Egyesület

Vitai Nikolett

Zádori István és családja

Zámbó Gábor és családja

Helen Keller amerikai írónő gondolatát sikeresen meg tudtuk valósítani: „Egyedül keveset tudunk tenni, de együtt sokkal többre vagyunk képesek.”

Köszönjük szépen!

Hódiné Vass Magdolna

tagintézmény-igazgató