„Az ébredő tavasz”


A tavasz hangulatát idézte meg a Fontos Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola és Szülő Munkaközösségének 31. alapítványi estje, amelyet „Az ébredő tavasz” mottóval rendeztek meg.

A bál bevételét a Radnai utcai iskolaudvar árnyékolására, az iskola sporteszközállományának bővítésére, valamint a tanulók szabadidős tevékenységeinek és sportolási lehetőségeinek fejlesztésére fordítjuk.

A rendezvény előkészületeiben iskolánk diákjai is aktívan részt vettek. Az alsó tagozatosok színes rajzai díszítették az aulát, alkotásaikon a tavasz virágai jelentek meg. Az 5., 6. és 7. osztályosok tavaszi virágokat készítettek, amelyek a dekoráció részévé váltak. A negyedik osztályosok báli tánccal készültek, a 8. osztályos tanulók pedig az előkészítő munkákban segítettek.

A tavasz hangulata a díszítésben és a műsorszámokban is visszaköszönt. A Szülői Munkaközösség tagjai, iskolánk pedagógusai és diákjai Czékus-Deme Zita és Zoltánfi Mária vezetésével tervezték meg a bálterem arculatát és a hangulathoz illő dekorációt. Külön köszönet illeti Gyuris-Vetró Klárát, a Rose&Rice Esküvő- és Rendezvénydekoráció vezetőjét és Czakóné Dudás Mónikát a felajánlott dekorációért és díszítő elemekért.

A szülők vidám, ritmusos táncát Gábor Anita, a pedagógusok tavaszi műsorszámát Péterné Juhari Ágota koreografálta és tanította be. A zenei anyagot Megyeri Péter készítette. A két 4. osztály lendületes táncokkal örvendeztette meg a közönséget, melyek betanítását Seresné Ritter Rita, Tóth Ágnes és Tóth Tímea koordinálta. Az est fénypontja a 8. osztályosok báli nyitótánca volt, melynek koreográfiáját Ótott Zsolt állította össze és tanította be.

Az idei bálon a zenét DJ Edgár szolgáltatta. A vacsorát a Bali 23 Étterem biztosította, a süteményeket Tóth Horgosi László, Ocskó Annamária készítette. A büfét az On-Off Kft. üzemeltette Zádori Zsuzsanna vezetésével. A bál videófelvételét és fényképeit Megyeri Péter és Berta Gizella Izabella készítette.

Köszönjük a vendégek részvételét, a jó hangulatot és a támogatást, valamint mindenki segítő munkáját, akik hozzájárultak a rendezvény sikeréhez. Külön köszönet illeti a Szülői Munkaközösség elnökét, Gyöngyösiné Simon Mariannt kiemelkedő szervezőmunkájáért. Hálásak vagyunk a Déryné Művelődési Ház és Könyvtár dolgozóinak is, akik évről évre biztosítják a bál helyszínét és segítséget nyújtanak a rendezvény lebonyolításában.

Köszönjük a cégek, vállalkozók és magánszemélyek támogatását, valamint a szülők és pedagógusok áldozatos munkáját.

Az este sikere ismét megmutatta, milyen erős és összetartó közösség áll iskolánk mögött.

Az alapítványi estet támogatták és segítették:

AG Foods

Agróna-KER Kft.

Alfa ABC – Forráskút

Babarczi-Fődi Beáta

Bahamas

Bakainé Kiss Tímea és családja

Bakó Ágnes

Bakóné Ficsor Gabriella – Angol használtruha bolt

Baksai Mihály

Bálint László és családja

Baranyi László

Barna Dánielné

Berta Antal és családja

Berta Gábor – Leitl Furniere

Berta Gizella Izabella

Bezdány Zoltánné – Tupperware

Bigors Istvánné

Bodré Gábor és családja

Bodré-Fábián Nikolett

Borbély József és családja

Borbélyné Budai Renáta

Boros Tünde

Bozsák Beáta

Bozsák Zoltán és családja

Bozsó Edina

Bozsó Kornél és családja

Bozsóné Tóth Zsanett

Böröcz Ildikó

Buna Brigitta

Colosseum Hotel

Coop Szeged Zrt.

Czakó Balázs és családja

Czakó Júlia – Iconic JC Lovassport Egyesület

Czakó Krisztián

Czékus Péter és Czékus-Deme Zita

Czékus-Bau Termelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Csányi Tímea

Csongrádiné Vitai Kitti és Csongrádi Imre Máté

Dankóné Rácz Edit

DÉL-GASZTRO Kereskedelmi Kft.

Deliné Faragó Laura

Deméné Gyuris Margit

Déryné Művelődési Ház és Könyvtár

dr. Borbás Zsuzsanna

Dr. Dudás-Temesvári Hajnalka

dr. Hódi Krisztina

Dr. Nagy Edit

Dr. Nyáriné Tajti Anna

Dr. Országh Orsolya

Dr. Papp Zalán

dr. Seres Rita

Dr. Vezendi Tamás – VEZIDENT

Dudás János Zoltán

Dudás Lászlóné

Dudásné Fődi Mónika

ENA TRANS Kft.

Erdélyi Luca

Erdélyi Sándor és családja

Erdélyiné Dudás Anita

Estike Népdalkör

EZER év parkja – Mórahalom

Fábi-Metál Kft.

Faragó Laura

Farkas Mónika

Farkasné Szögi Mónika és Farkas Milán

Fekete János

Ferenczi István és családja

Ficsor Gabriella – Angol Használt Ruhabolt

Fiser Melinda

Fodor Sándor

F-Z Team Kft.

GLB Teke Pont

Gyöngyösi Csaba és családja

Gyöngyösiné Simon Mariann

Gyuris Cukrászda

Gyuris Edina

Gyuris Krisztián és családja

Gyuris Mihály és családja

Gyurisné Burai Ildikó

Gyuris-Vetró Klára – Rose&Rice Esküvő- és rendezvénydekoráció

Habi – Mezőgazdasági gépek és gépalkatrészek kis- és nagykereskedelme

Hajdu-Jójárt Eszter

Hajnal János és Hajnalné Lábas Kata

Hambalkó Dávid és családja

Havancsák Istvánné

Hegedűs Noémi – Tutti Turi

Heintz Sebestyén és családja

Henriette Textil & Interior

Hódi Zoltán

Hódi Zoltán János és családja

Hódiné Vass Magdolna

Horváth Erika

Horváthné Farkas Jolán és családja

Huszár Szimonetta és családja

Husztáné Rózsa Krisztina

ifj. Bozsák Zoltán és családja

ifj. Szabó Ferenc és családja

Jeneiné Papp Ildikó

Jójárt Tibor és családja

Juhász Attila és családja

Juhász Brigitta

Kálmán Szilveszter

Kazsó Kft.

Kéfer Andrea – Álomvilág Virág- és Ajándék Üzlet

Kékes-Szabó Antal és családja

Kertész Bernadett

Király Gábor

Kiss Tímea és családja

Kocsis Beáta

Kocsis Tamás és családja

Kocsis Zoltán

Kocsis Zoltán és Kocsisné Hecskó Ágnes

Koncz Nikolett

Kormos Csaba és Kopasz Mónika

Kovács Tamás és családja

Kovács-Budai Csilla

Kővágó Károly Gábor és Kővágó Gabriella Hajnalka

Kulcsár Zoltán

Kun Tamás és családja

Lajkó Ferenc és neje

Lajkó Méhészet – Bordány

Lajkó Zoltán és családja

Lajkóné Lovai Éva

Lajosné Ádám Katalin

Lakatos Márta

Lángos Büfé

Lászlóné Tanács Edina

LianShu Fashion Kft. – Kínai üzlet

Litauszki Mariann

Lukács Kitti

Makráné Körtvélyesi Tünde

MAR-MON Bt. – CBA Élelmiszer

Maróti Levente és családja

Maróti Zoltán és Marótiné Hunyadvári Zita

Márta Ferencné

Mecseki Márta

Megyeri Péter és családja

Megyeriné Molnár Dolli Katalin

Mihálffy Béla

Mihály Renáta

Molnár Árpádné

Molnár Veronika Viktória

Nagy Attila Gyula és családja

Nagy László és neje

Nagymihály Róbert és Nagymihályné Kántor Angéla

Nagyné Veres Zsuzsanna és családja

Német Zoltán és családja

Németh Tímea

Ocskó Annamária

Ótott Zsolt és családja

Ótottné Vörös Zsuzsanna

Ördögh László és családja

Ördöghné Szekeres Tímea

Ötvös Ida Rezeda

Papdán Csaba és családja

Papp Zoltán és családja

Patyik Péterné

Peták Antal és családja

Peták Lajos és Gyuris Dóra

Peták Norbert és családja

Péter Mihály és családja

Péterné Juhari Ágota

Pintér Ferencné

Pitypang Virág- és Ajándéksziget

Ráczné Budai Márta

Remény Nagycsaládosok Egyesülete

Sáriné Módra Mária

Sarki ABC

Sárközi Emília

Sastyin-Vass Katalin

Sebők Edina és családja

Seres Attila

Seresné Ritter Rita és családja

Simon Sándor

Simon Zsolt és Szekeres Katalin

Szabó Józsefné

Szabó-Kántor Veronika

Szekeres Róbert

Szekeresné Mocsári Csilla

Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő

Szent Pál Patika

Szilágyi Zsolt

Szolnoki Elvira

Szolnoki Tünde

Sztarek Zoltán és családja

Szunyog Csaba és családja

Szunyogné dr. Zádori  Zsuzsanna

Szűcs Anikó

Szűcs István és családja

Takács Gábor és családja

Takácsné Selymes Anita és családja

Tanács Hajnalka

Tanács Ildikó

Tanács Zoltánné

Tandari László és családja

Tarsoly Edéné

Tasi Zoltánné

Tordainé Kovács Réka

Tóth Ágnes

Tóth Horgosi Kft.

Tóth Imre és családja

Tóth Krisztina és családja

Tóth László és családja

Tóth Márk

Tóth Petra

Tóth Tímea és családja

Tóthné Kilyénfalvi Kamilla és Tóth Attila

Tóth-Varga Györgyi és családja

Törzsök József és családja

Tösmagi Szilvia

Unimont Nyílászáró- és Árnyékolástechnika – Mártáné Császár Mónika

Üllés Község Önkormányzata

Üllési Epres Kert

Üllési Fonó Néptáncegyüttes

Üllési Írói Klub

Üllési Karitász Csoport

Üllési Önkormányzati Konyha

Vass Edit

VÉSZ Üllés Egyesület

Vincze Tímea

Vitai Nikolett

Zádori Gábor és Bernáth Laura

Zádori Zsuzsanna – On-Off Kft.

Zámbó Gábor és családja

Zolini Bike

Zoltánfi Mária

Zs/G Utánfutó- és Hűtőkocsi Kölcsönző – Zádori Zsolt

Zsólyomi Gábor és családja

Fotók és videók az eseményről:

https://photos.app.goo.gl/oSHeLvgvEDkPm26D8