
-
Aktív iskola program
Büszkén jelentjük be, hogy mi is ott vagyunk a 300 iskola között, akik részt vesznek az Aktív Iskola programban!
Mit is jelent ez?
A diákokat a testnevelés órákon kívül is arra ösztönözzük, hogy mozogjanak, például tanítás előtt, egyes tanórákon, tanórai szünetekben vagy a délután folyamán.
A program keretében vállaljuk, hogy a korábbiakhoz képest több és változatosabb mozgás- és sportlehetőséget biztosítunk iskolai keretek között.
Tudj meg többet a programról itt: www.aktiviskola.hu
-
Határtalanul! 2023
A HAT-KP-1-2022/1-000588 számú Határtalanul! pályázat keretein belül iskolánk hetedik osztályosai idén egy igazán emlékezetes kiránduláson vehettek részt. A kirándulás során meglátogattuk Nagyszalontán Arany János életének fontos helyszíneit, majd Nagyvárad és környékének nevezetességeivel ismerkedtünk meg a hét során. Megmásztuk a nagyváradi városháza óratornyát, jártunk a Szabadkőműves Templomban és a Neológ Zsinagógában, láttunk párat Ady Endre életének legfontosabb helyszíneiből, természettudományos és néprajzi ismereteinket bővíthettük a Körösvidéki Múzeumban és a Nagyváradi Állatkertben. A természetjárás is fontos része volt a programjainknak. A félelmetes függőhídon megközelítettük a Nagy Magyar Barlangot és felmásztunk a csúszós hegyoldalon a révi Zichy barlanghoz és vízeséshez. Mindeközben nagyon sok érdekes embert ismertünk meg a egyrészt szálláson a Posticum által üzemeltetett Zen Hostelben és a Kisősi Általános Iskola diákjainak személyében. Közösen tanultunk a matematikáról, zenéről, sportoltunk, ismerkedtünk. Az utazásunk során a Signum Trans kényelmes kisbusza és Gabi bácsi, készséges sofőrünk volt segítségünkre. A héten éjjel és nappal Péterné Juhari Ágota “Gotti néni” figyelt ránk és gondoskodott rólunk a rá jellemző figyelemmel és kedvességgel. Azt hiszem mindannyian nagyon sok élménnyel lettünk gazdagabbak a hét során.
Az üllési Fontos Sándor Általános Iskola 7. osztálya és Megyeri Péter osztályfőnök
-
Kézműves kiállítás
Kedves Szülők!
Az iskola aulájában megrendezett kiállítás keretében megtekinthetőek az idei kézművesek alkotásai. Az elkészített munkákat a tanévzáró ünnepségen kapják meg. Nagyon szépen köszönöm a gyerekek egész évi munkáját és várom a leendő beiratkozókat is!
Marcsi néni
-
Gyászhír
Megrendüléssel tudatjuk, hogy nagyrabecsült és szeretett munkatársunk, Tari Istvánné Lele Ilona 2023. május 8-án elhunyt. Emlékére iskolánk közössége 2023.05.12-én 16 órától gyertyagyújtást szervez az iskola főépülete előtt. Szeretettel várunk mindenkit, aki ismerte és szerette őt. Az emlékezés mécseseit május 15-ig helyezhetik el az iskola bejáratánál.
-
Gyászhír
Megrendüléssel tudatjuk, hogy tisztelt és szeretett munkatársunk, barátunk, Kovács Tünde 2023. március 27-én itt hagyott bennünket. Emlékére iskolánk közössége 2023.04.13-án 16 órától gyertyagyújtást szervez az iskola főépülete előtt. Szeretettel várunk mindenkit, aki ismerte és szerette őt.